Április 22-én, a budapesti Akvárium Klubban került sor az egyik legnagyobb hazai jógás rendezvényre, az idén másodjára megrendezett Tradicionális Jógaiskolák Fesztiváljára.
Ez a YOGAFEST nyújtott alkalmat arra is, hogy átadják a nyerteseknek a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola által évente meghirdetett JÓGARÁDZSA Kiválósági Díjat.
A szakmai nyertes számára ez 1000 euro, a közönségdíjas számára pedig 500 euro támogatást is magában foglal.
A jógás szakmai díjazott személyére először jógagyakorlók és jógaszervezetek tehettek ajánlásokat. A jelöltséget elfogadók közül szakmai bizottság választotta ki a nyertest oktatói képességei, valamint az etikus életvitel vizsgálata alapján.
A bírálóbizottságot a Főiskola két tanára, a Magyar Jógaoktatók Szövetségének vezetője, továbbá a tavalyi jógarádzsa díjas alkotta. Mindezek alapján ebben az évben Szabó Ágnes Szítá (http://www.jogaradzsa.hu/nyertes-szabo-agnes-szita) nyerte el a JÓGARÁDZSA Kiválósági Díjat.
A közönségdíjas jelölteket pedig a jógás társadalom ajánlása alapján a szakmai bizottság választotta ki. Közönségszavazatok alapján dőlt el, hogy közülük Nagy Gábor nyerte el a JÓGARÁDZSA Közönség Díjat (http://www.jogaradzsa.hu/nyertes-nagy-gabor). Gratulálunk a nyerteseknek és további sikeres jógaoktatói pályát kívánunk!
A nyertesekről készült fotó csatoltan látható.
Bővebben a JÓGARÁDZSA Kiválósági Díjról: www.jogaradzsa.hu
A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola képzéseiről: www.bhf.hu
További információ:
Tasi István
30/530-6366 (MTI-OTS)